Összes kategória

648 program


NEMZETI FILHARMONIKUSOK KONCERTJE - Sztárvendég: Lucas & Arthur Jussen Jegyvásárlás
13 Esemény

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar sztárvendége ezúttal két fiatal zongoraművész, akik Hollandiából érkeznek Budapestre.

Hangfalatok - Az Apacuka zenekar koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Vidámságban, szórakozásban és önfeledt táncban lehet része minden kisgyereknek és felnőttnek, aki az Apacuka zenekar koncertjére ellátogat!

JAZZ + AZ Jegyvásárlás
13 Esemény

A Jazz+Az a magyar popzene egyik rövid életű, ám annál sikeresebb formációja. Összesen két albumuk és egy remixlemezük jelent meg. Sikereik csúcsán, 2000-ben bejelentették a feloszlásukat, 2020-ban azonban visszatértek. A VeszprémFesten most ismét közönség elé állnak: felcsendülnek a nagy slágerek, és kinyílik Geszti szövegládája..

Teszt Koncert - Elővásárlási regisztráció Jegyvásárlás
13 Esemény

Biztosítsa jegyét előre a Teszt Koncertre!

CARAMEL - Simfonica II Jegyvásárlás
13 Esemény

A SIMFONICA koncert feledhetetlen estjén szimfonikus nagyzenekar adta a zenei kíséretet, külön az alkalomra szerzett és hangszerelt dalokkal. A hatalmas sikerre való tekintettel 2021. szeptember 11-én, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ismétli meg a produkciót, új dalokkal, elemekkel kiegészítve.

BUDAPEST KLEZMER BAND 30 éves jubileumi és lemezbemutató koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A Budapest Klezmer Band 1990 óta szórakoztatja közönségét lendületes és humorral átszőtt színpadi fellépéseivel. A 30 éves évfordulót egy igazán különleges, dramatizált előadással szeretnénk megünnepelni. A koncerten elhangoznak az együttes legismertebb művei, Fegya legsikeresebb szerzeményei.

BEST OF GESZTI koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Geszti Péter 2021-ben visszatér csapatával a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. A produkció szervezője és producere: Margitszigeti Színház Nonprofit Kft. 2021. augusztus 25. szerda 20:00 (esőnap: augusztus 26.)

Hervé Koubi, Natasha Atlas: ODÜSSZEIA - fehér balett- Jegyvásárlás
13 Esemény

Az ODÜSSZEIA eltávolodik Homérosz művétől, de a tenger, mint alapvető elem, és a nő, mint hős megmarad. Ezt a hatalmas és érzéki koreográfiai hullámot már nemcsak az Odüsszeusz korából ismert epikus csaták díszítik, hanem egy tenger kulturális kötelékeit, vándorlásait és viharait is felfedi, egy tengerét, amely összeköti és tovább sodorja az életeket.

Honeybeast koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Hazánk egyik legnépszerűbb zenekara új nagylemez ismét feszegeti a határokat, hogy fellélegezhessünk szorításuk alól. Személyiségünk végső határa, pedig nem más, mint saját egónk. Az együttes új albumának címe és új klipjének témája ez, de a koncerten természetesen a régi közönségkedvenceket is meghallgathatod majd.

Nemzeti parki belépőkártya - Napi jegy Jegyvásárlás
13 Esemény

Az alábbi területekre érvényes a belépőkártya: Szálkahalmi tanösvény, Hortobágy‐halastavi tanösvény, Górési tanösvény és Fekete‐rét tanösvény, A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. kezelésében lévő halastavakra

Formula 1 Magyar Nagydíj 2021 - Állójegy Hétvége Jegyvásárlás
13 Esemény

Az álló jegy a Hungaroring területén belüli állóhelyekre enged belépést. A jegyek nem konkrét helyre szólnak, azok az erre a célra kialakított területre (füves terület) engednek a nézőknek szabad elhelyezkedést. A látogató egészen a pályacsík közelében található kerítésig, a biztonsági személyzet által engedélyezett közelségig le tud menni.

Traccs! Jakupcsek Gabriella Jegyvásárlás
13 Esemény

Traccs! Békéscsaba legújabb beszélgető-est sorozatának második vendége Jakupcsek Gabriella, Magyarország egyik legismertebb és legnépszerűbb televíziós műsorvezetője. Mi beszélgetünk, Önök pedig kérdeznek! Beszélgetésünk végén lehetőség lesz Gabi új könyvének "Nagy levegő - Aki megáll elsüllyed” vásárlására, dedikálására és közös fotó készítésére!

Müller Péter Sziámi AndFriends koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Élet és Irodalom által a „Magyarország egyik legjobb koncertzenekarának” titulált Müller Péter Sziámi AndFriends egy kipróbált baráti társaság, akik immáron hetedik éve járják az ország klubjait, fesztiváljait. Az elmúlt évek során 3 lemezt készítettek olyan új dalokkal, mint a Szeretni még, Cukortükör, Éjszakás nővér, Államosítani kéne, de emellett az underground zenei hagyományok őrzői is.

Péter Szabó Szilvia - NOXTALGIA Unplugged Jegyvásárlás
13 Esemény

Ki ne emlékezne a Százszor ölelj még, a Túl a varázshegyen, a Szeretem, vagy 2005-ben, az Euróvíziós Dalfesztiválon hazánkat képviselő, nagysikerű Forogj, világ! című dalokra? Hazánk egyik valaha volt legnagyobb szuperprodukciójának, a NOX pályafutásának történetét készül színpadra állítani Péter Szabó Szilvia!

Daddy Yankee Jegyvásárlás
13 Esemény

Először ad koncertet Magyarországon a Puerto Ricó-i énekes-dalszerző Daddy Yankee! Napjaink egyik legsikeresebb latin-amerikai kedvence, a reggeaton műfaj egy legismertebb képviselője, akinek a nevéhez többek között a „Con Calma” a „Dura” és a „Despacito” slágerek köthetők, 2021. június 17-én a Papp László Budapest Sportarénában forrósítja fel a hangulatot.

Dr. Hajós & Dr. Majoros - avagy Mi a promlémád? Jegyvásárlás
13 Esemény

A két ego mindent megold. Párkapcsolati probléma, fogyás, pénz, az örök élet titka, jövő heti lottószámok, teleportáció?! Előttük nincs akadály.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Stream Theater

Nyerj online
színházjegyet!

Nyerj online színházjegyet!

Töltsd ki streaming színházzal kapcsolatos kérdőívünket!

A kitöltők között 3 darab online színházjegyet sorsolunk ki.

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok